Púp a háton

Júliustól az iskoláztatási támogatás természetbeni formában történő nyújtását a jegyző által kirendelt eseti gondnok biztosítja. 

A kirendelés során figyelemmel kell lenni a gyermek korára, egyéni szükségleteire és az ítélőképessége birtokában lévő gyermek véleményére. Egy eseti gondnok egyidejűleg legfeljebb tíz gyermek vonatkozásában gondoskodhat a családi pótlék természetbeni formában történő biztosításáról.

Eseti gondnok lehet:

- gyermek arra alkalmas más közeli hozzátartozója,

- az iskolai gyermek- és ifjúságvédelmi felelős,

- a védőnő,

- a családsegítő szolgálat vagy a gyermekjóléti szolgálat lehetőség szerint olyan családgondozója, aki a védelembe vétel során nem gondozza a családot,

- az átmeneti gondozást nyújtó intézmény családgondozója, az átmeneti gondozást nyújtó intézmény szakmai munkakörben foglalkoztatott alkalmazottja lehetőség szerint, aki a védelembe vétel során nem gondozza a családot,

- a polgármesteri hivatal - nem gyermekvédelmi, illetve gyámhatósági feladatokat ellátó – ügyintézője.

Azért fontos kiemelnünk, hogy ki lehet még eseti gondnok (a szociális munkások mellett), mert már jelennek meg az 50 óra hiányzást elérő iskolások, és már lőcsölik rá a cssk-s szociális munkásokra az eseti gondnoki szerepkört. Sőt ezt megelőzendő a

jegyző a közoktatási intézmény igazgatójának jelzése megérkezését követően haladéktalanul megkeresi a gyermekjóléti szolgálatot, hogy 10 munkanapon belül vegye fel a kapcsolatot a családdal, csatolja az intézmény vezetőjének a tankötelezettség nem teljesítésének okait és a tankötelezettség teljesítésének előmozdítására vonatkozó javaslatát tartalmazó írásbeli véleményét is. Olykor az igazgatók részéről oly mértékű túlbuzgóság tapasztalható ezen a téren, hogy a figyelmeztető jellegű, amúgy lelki-pszichés terror és adminisztráció általi megbélyegzéssel párosuló procedúra már 2-3 órás hiányzásnál is előfordult a gyakorlatban.

De ahogy az a kihirdetett törvényből is kiviláglik, kedves szociális munkás kollégák nem vagytok kötelesek elvállalni ezt a szociális munkához semmilyen módon és formában nem köthető feladatot. Ahogy egy kolléga javasolta legyenek eseti gondnokok azok a pedagógusok, akik ha már serényen írják a hiányzásaikat az unalmas óráikról távol maradó diákoknak ezzel feltéve mumus szerepkörükre a pontot legyenek ők "a családok hátán a púp", akarom mondani eseti gondnokok.

Radikális szociális munkásként javaslom eseti gondnok szociális munkásoknak a bojkott mellett a szabotálást vagyis a bizalomra épülő viszonyt, melyet eddig a családdal és gyerekekkel ápoltatok továbbra is fent lehet tartani, úgy, hogy papíron Ti vásároltok, amúgy meg majd behozza a számlát a szülő és lepapírozzátok. 

Maratoni földön-futás (Beszámoló)

avagy

aktuális körlet (t)rendezés

            - Interaktív csoportos válaszkeresés

november  22. Merlin Színház  

beszélgetésen vettem részt.

A meghívott vendégek közül:

Bene Géza – hajléktalan ember, a Város Mindenkié Csoport alapító tagja

Breitner Péter – szociológus, BMSZKI, Menhely Alapítvány, Van Esély Alapítvány

Győri Péter  – szociológus

Hegedűs Zsuzsa – szociológus, Miniszterelnöki Főtanácsadó

Nagy Zoltán – a Menedékház Alapítvány igazgatója

Juhász Gábor - alpolgármester, VII. kerületi Önkormányzat

valamint a budapesti kerületek önkormányzatainak képviselői.

Végül épp a kormányzati oldal részéről delegáltak (kiemelés nélküliek) maradtak távol a rendezvénytől.

Így sajnos a rendezvény céljának sem sikerült (teljes mértékben) eleget tenni, ami az lett volna, hogy a hajléktalan-ellátás, az önkormányzat, a kormányzat és a civil szervezetek képviselői találkozhassanak, kérdezhessenek egymástól, megoszthassák egymással tapasztalataikat. Itt volt viszont Kaltenbach Jenő az LMP fővárosi frakciójának vezetője(?), Vinczek György kispesti szociális ügyekért felelős alpolgármester valamint Bálint Gergely munkanélküli szociálpolitikus.

Bár a szervezők részéről kezdésnek volt egy fekete-fehér, igen-nem, a jelenlévőket megosztani kivánó kérdésfeltevés, mármint egyetértenek-e a tervezettel, de természetesen ahelyett, hogy a kérdésnek eleget téve, átüljenek a résztvevők az egyik sarokból a másikba, ők inkább finomítgatásokba, árnyaltságról való elmélkedésbe bocsátkoztak, miközben egyedüliként jómagam átsétáltam a tervezettel egyet nem értőknek kijelölt helyre. A kis intermezzo után a szokásos közhelyek puffogtatása következett mindenki részéről:

Kaltenbach: a "ez nem megoldás" problematikáját ecsetelte

Győri: mondják meg hova küldik a 9 ezer embert, hiszen ő pragmatikus ember - immár 20 éve

Bene: a közterületi lakcímmel rendelkezőket a saját "lakásukból" tiltják ki

Breitner: nyugati mintára indokolt volna/lehetne egy finom "viselkedésszabályozó" rendelet (pl: rongálás, randalírozás, üvegösszetörés stb. tiltása)

Vinczek: végig azt az álláspontot képviselte, hogy ne önkormányzati szintre tolják le a problémát, hanem fővárosi szinten kezeljék, így pedig fővárosi feladat/felelősség legyen ezen emberek ellátása

Voltak más résztvevők, akiknek sajnos neveit nem tudtam felírni, közülük kettőt emelnék ki: Egy lakóközösség vezetője a VIII. kerületből a Dankó utcából, aki konténerekről beszélt ill. az ezek esetleges engedélyeztetésének a lehetetlenségéről, melyek felállítása a mai ÁNTSZ előírásokkal nem összeegyeztethető. Volt továbbá egy néni, aki kötelezően, mintegy erőszakkal mindenkit bent tartana egy zárható fedéllel rendelkező helységben. Még az ő radikális elképzelései vittek kis színt és felszisszenéseket az amúgy lapos beszélgetésbe, melyben, megint felmerült a magáncsőd intézménye melletti elnyűhetetlen lobbi (Győri). Mintha megoldaná magát a hajléktalanság okát?

Kiemelném még Bálint Gergely francia példáját, mellyel szemben a hazai lakásszektor és - bérlés feketepiaci, spekulációs és diszkriminatív jellegét hangsúlyozta, melyet Franciaországban egy olyan lakásbérlési törvénnyel próbáltak ellensúlyozni/megszüntetni, mely kifejezetten tiltja (és bünteti) a lakáskiadóknak, hogy válogassanak a bérlők között vagyis ha a bérlő kitudja fizetni a meghirdetett bérleti díjat, azonnal költözhet, így létrehoztak egy differenciált lakásbérleti piacot, mármint mindenki saját pénztárcájának megfelelő helységet tud bérelni, az 5000 forinttól a 120 ezerig. Ez is csak társadalompolitikai elhatározás kérdése, de akkor amikor a mi hajléktalanügyi szakértőink még mindig a magáncsőd intézményével bíbelődnek, akkor igen nehéz elképzelni ezt a gondolkodásbeli minőségi ugrást. Azonban Bálint példájánál ne felejtsük el, hogy nem mutat túl a társadalom politikai és gazdasági szerveződéséből adódó viszonyoknál, így aligha adhat kielégítő megoldást a lakáskérdésre hiszen az általa vázolt eszköz is kapitalista jellegű.

"Hogyan kell megoldani a lakáskérdést?A mai társadalomban ugyanúgy oldják meg, mint minden más társadalmi kérdést: a kereslet és kínálat fokozatos gazdasági kiegyenlítődése útján, ez pedig olyan megoldás, amely magát a kérdést újratermeli, szóval nem megoldás. ...a kérdés...sokkal messzebbmenő kérdésekkel is összefügg, amelyek közül egyik leglényegesebb a város és a falu közötti ellentét megszüntetése." (Engels)

Radikális szociális munkásként szimpatikus ötletnek és leginkább járható útnak tartom kapitalista viszonyok között a Város Mindenkié javaslatát, miszerint: Lakhatási célú alapba fizetnének kötelező hozzájárulást azok az önkormányzatok vagy befektetők, akik éveken át kihasználatlanul hagyják ingatlanjaikat, a kihasználatlan ingatlanok után létrehozott alapból bővíteni lehetne a legszegényebbek számára is megfizethető bérlakás-állományt, illetve emelni lehetne a legszegényebbek lakhatására fordított támogatás összegét.

Ugyanakkor a problematika komplex jellegét megértve egyértelműsíteni kell, hogyha elfogadjuk alapvető alkotmányos/emberi/állampolgári jogként a lakhatást, akkor arra kell törekednünk, hogy a lakhatási költségek mai arányát (a jövedelmekhez képest) radikálisan csökkentsük, így egyre inkább megteremtve egy alig észrevehető kiadást a családok kasszáját illetően. Emellett a lakásban maradást és visszakerülést elősegítheti a feltétel nélküli alapjövedelem intézményének bevezetése is.

Különben..."nem a lakáskérdés megoldása oldja meg egyúttal a szociális kérdést, hanem csak a szociális kérdés megoldásával, vagyis a tőkés termelési mód megszüntetésével válik egyúttal lehetővé a lakáskérdés megoldása" (Engels)

A folyamatokat és koncepciókat elnézve ugyanakkor várható egy visszarendeződés (államosítás) a 90-es évek erőszakos felülről gerjesztett lakásprivatizációs időszakához képest, vagyis az akkor olcsón megszerzett lakások, - melyeknek fenntartása (hosszú távon) kiderült többe kerül(t), mint a megszerzése, - lassan visszakerülnek önkormányzati vagy állami tulajdonba.

"Engedelmeskedve parancsolunk" (Beszámoló jegyzet)

Carlos A. Aguirre Rojas latin-amerikai kortárs baloldali értelmiségi, aki amellett, hogy meghatározza és rendszerbe foglalja Latin-Amerikában a kritikai történetírást, élő kapcsolatot ápol a jelenkor alulról jövő, antikapitalista, őslakos-, paraszt- és munkásmozgalmaival is. November 20-án előadást tartott a Zapatista Mozgalomról:
A prof. a zapatista autonómia felfogással kezdte előadását, melyben kifejtette, hogy az önrendelkezés/autonómia jóval többet jelent az indián őslakossági identitástudatnál. Az 'autonómia' kifejezést etimológiai vizsgálat alá vetve kifejtette, hogy hasonló az "automobil"-hoz, melynek jelentése "gép, ami magától mozog". Azonban az autó nem csupán magától, hiszen kell egy sofőr is. Hol/Mi a sofőr szerepe, kell egyáltalán? Semmi, nem.
A zapatisták a választ az 'auto' előtag 'magától' jelentésével magyarázzák.
A zapatista önrendelkezés annyit jelent, hogy: "képesek vagyunk arra, hogy olyan életet éljünk, amilyet akarunk" (mind gazdasági, kommunikációs, oktatási, egészségügyi és a párkapcsolatok területén).

A zapatista mozgalom 3 alkotóelemét, egy logikus válasszal vezette fel, miszerint azért születnek ilyen mozgalmak, mert amíg elnyomás és kizsákmányolás van, addig ellenállás is lesz. Majd a prof. mondandójában hangsúlyozta, hogy "a helyi harcoknak antikapitalistáknak kell lenniük, a feladat a rendszer lényegének a támadása, egy olyan világ építése, melyben sok világ van, ahol azonban többek között eltöröljük a munkát". 


1. alkotóelem: "Engedelmeskedve parancsolunk"
Ez a zapatistáknál annyit tesz, hogy a legfelső hatalom és a döntéshozás a kollektíva (népgyűlés) kezében van.
A kormány pedig csupán végrehajtja a kollektíva döntéseit. A burzsoá társadalmakban jellemző átruházott (képviseleti) demokráciát így egy közvetlen demokrácia váltja fel.


2. alkotóelem: "kérdezve haladunk előre"
Annyit jelent, hogy el kell törölni minden vezetést és vezetőt. Helyükbe mindannyian főszereplőkként lépünk.
Ez lényegében a kollektív vezetést működtető biztosíték.

3. alkotóelem: "alulról és balról"
A mozgalomból induljunk ki, vagyis ne a hatalom oldaláról nézzük a dolgokat, hanem az áldozati (elnyomott, kizsákmányolt) oldalról. Továbbá a dolgok rossz (kritikus) oldaláról kell közelítenünk.

Ezután a prof. még kifejtette a zapatisták földhöz és igazsághoz való viszonyát:

Föld
"A földet nem adjuk és vesszük, hanem szeretjük és védjük"
Náluk a föld problematika nem egyszerű agrárreform és földosztás (nem osztanak földet) kérdése, hanem a szülőföld, mindenki és minden szülőföldjéhez való viszony. A zapatisták azt akarják elérni, hogy a föld ne lehessen tulajdon nem csak magántulajdon, hanem úgy általában ne lehessen ember által kisajátítható, vagyis el akarják érni a föld teljes kivonását a piaci forgalomból.
"Ha a föld nem áru, akkor nincs kapitalizmus és nincs kizsákmányolás."
Ha a föld az embereké volna, akkor nem kellene dolgozniuk, nem lenne rá szükség, mert a földön saját maguknak nem másnak dolgoznának.

Igazság
A prof. definiálta a polgári értékrend szerinti igazságosság fogalmát: mindenkire ugyanazt kell alkalmazni, ugyanannyit érünk a törvény előtt. Azonban a marxi igazságosság fogalma a következő: mivel az igazság gyakorlata egyenlőtlen, hiszen nem lehet ugyanazzal a mércével mérni, ha vki lop vagy megöl vkit. Így ahhoz, hogy a jog igazságos legyen ahhoz egyenlőtlennek kell lennie, mert az emberek sem egyenlőek.
Elmesélt egy zapatista példát, miszerint egy kormányzót, akinek a lelkén több tucat zapatista halála szárad, azon családok és hozzátartozóik elé állítottak, akik megözvegyültek és az ő gyászukkal szembesítették a kormányzót, hogy hátralévő életét ebben a tudatban és szégyenben élje le.
"Ahhoz, hogy igazságosak legyünk az egyenlőtlenséget is be kell vezetnünk a rendszerbe" - zárta előadását a prof. 
 

Végezetül én pedig a mozgalom névadójának híressé lett mondásával zárnám:

"Jobb állva meghalni, mint térden csúszva élni."

Radikális szociális munka \I.rész\

A radikális kifejezés a latin radix szóból alakult ki. Jelentése gyökér, alap, mely közvetlenül is kifejezi, hogy a radikális törekvések a dolgok gyökeréig hatolnak. (Aki kertészkedik az tudja; a gazt is gyökerestül érdemes kitépni). A radikális szociális munka (továbbiakban: rszm.), közösségi munkán belüli elhelyezését egyes szerzők (Leonard 1986) vitatják; szerintük a rszm., nem kizárólag a közösségi munka módszerével dolgozik, hanem a három alapvető módszert vegyíti, természetesen nagy hangsúlyt fektetve a közösségi megközelítésre. Ezen szerzők kihasználva azt az űrt, amely a szociális munka elméleti megalapozatlansága és a különböző, egymással szemben is konkuráló szemléletek után a mai napig fenn áll, kísérletet tesznek arra, hogy a rszm.-t egy szintre hozzák a szociális munkával és nem pedig annak egy irányzataként definiálják. Az rszm. amivel igazán elkülönül, a hagyományos (polgári) szociális munkától az, az, hogy a szociális munkás és érintett (címzett) közötti szerepeket nem választja szét. Nem válik szükségessé a felülről generált, absztrakt önmeghatározás, hanem helyébe az elnyomottak egységes harca kerül, melyben a korábbi szociális munkás, „harcostársként” jelenik meg az „exkliensek” oldalán. Ebből kiderül, hogy a rszm. valójában ott kezdődik, ahol a „hagyományos-polgári” szociális munka véget ér. A radikális szerzők hangsúlyozzák, hogy a radikális szemlélet határozottsága és általános jellege az, amellyel az ideológiák kereszttüzében álló szociális munka megújulhat és az elnyomottakkal együtt folytatott harcban, a gyökeres társadalmi változások mellett kötelezheti el magát (Pritchard-Taylor 1996). A polgári szociális munka és a rszm. szembeállítása várat/ott magára. A „radikálisok” nem képviselnek akkora erőt és legfőképp nem rendelkeznek evidens módon a mindenkori hatalom támogatásával, így törekvéseik háttérbe szorulnak ill. elnyeli őket a szakmai folyóiratok és konferenciaviták parttalansága. Az elmélet nem tud/ott gyakorlatban megvalósulni, vagy ami még rosszabb a gyakorlat nem az elméletnek megfelelően zajlott. Így vált a radikálisok nagy részéből elméleti marxista tudós vagy gyakorlati elitista, netán oktató a képzésben, akik önmagukban és társadalmi szerepeikben nem képesek a gyakorlatot és elméletet szintézisbe hozni. A rszm.-ra váró feladatok közül most ez tűnik az egyik leghamarabb megoldandónak, vagyis az amúgy is gyakorlatorientált szociális munka összhangba hozása az ugyancsak gyakorlatorientált marxi teóriákkal, különösképpen azon elméletekkel, melyek a szociális munka tárgykörébe szervesen beleilleszthetőek. Így az elidegenedés -, a kizsákmányolás - és az osztályharc elméletét.

 

folyt.

Intro

Több mint egy éve már, hogy elköszöntem a (klasszikus) szociális ellátórendszertől, az azóta eltelt idő pedig engem látszik igazolni. A szociális munka tovább gurul lefelé a lejtőn, már ami a humanizmus (hegy)oldaláról való szemlélődést illeti. Hiszen a szakma valódi szakmává válását és (a hatalom szemszögéből való) legitimizációját nézve jó úton halad. Ehhez mindent elkövet és persze teljesít, melyet a fennálló hatalom elvárhat egy ilyen fiatal szakmától. Manapság éppen segítő kezet nyújt, a szegények megregulázásához, a munka-kultusz  fenntartásához, és a szegények adminisztráció általi megbélyegzéséhez. Mégis az a reszocializációs tevékenysége társadalmilag a legsikeresebb, melyet egyéni esetkezelő módszerével az érintettekben (és másokban is) elültet, sulykolva: az egyén saját felelősségét kilátástalan helyzetéért.
Mindeközben tehermentesítve a valódi felelős társadalmat és a felette/benne uralkodó politikai és gazdasági viszonyokat, melyek alig észrevehetően mégis a következmények okozói.
A blogban ezt szeretném leleplezni, és a radikális szociális munka szemléletével, gyakorlati javaslataival és hasonló törekvések bemutatásával tudatosítani olvasóimban a létező elnyomást valamint fejleszteni a kritikai szemléletüket.