Minden rosszban van valami jó

avagy a kapitalista futball elnyomottjainak az ultráknak a tudatosság növeléséről

Biztonsági kockázat? Szélsőjobboldali (és egyéb) szurkolói csoportok vezetőinek lefejezése? Kriminalizálás?


Igen, mindez egyben....sőt.

A "sporthuliganizmus" ellen megszületett törvény minden nem elfogult hozzáértő és érintett számára nyilvánvaló: kriminalizálja az ultrákat.
Mondhatni semmi meglepő nincs ebben, hiszen az amúgy jobboldali-konzervatív kormány követi a nyugat európai tendenciát, főként az olasz és angol stílust, ami a hatalom ultrákhoz fűződő viszonyát illeti.
Illetve pontosítva, ami a mindenféle kisebbséghez (társadalmi értelemben) való viszonyt illeti.
Ugyanis paradox módon most - az egykori bonehead vezér által a parlamentben is emlegetett túlnyomórészt - a "radikál jobbos" (tisztelet a csekély kivételnek) szurkolói csoportok saját bőrükön is érezhetik, mit jelent társadalmi értelemben vett "kisebbségnek" lenni és, mit jelent az, hogyha erre a többségi társadalom kriminalizáló, diszkriminatív, megbélyegző, megfigyelő, nyilvántartó egyszóval totálisan elnyomó (zéró tolerancia) módon reagál.
Az ex-bonehead vezér lelki üdvét megnyugtató; a hazai ultramozgalom 99%-a "radikál jobbos" (az ő kifejezését használva) ideológiát vall. Ezen ultrák, most egyfajta politikai tudatosságnövelésen eshetnek keresztül azáltal, hogy az eddig általuk vallot és képviselt politikai ideológiát, most rajtuk, ellenük, velük szemben alkalmazzák. (Ezért a bevezetőben a "sőt").

2006 óta tudjuk, hogy napjainkban (legalábbis látható módon) csak a szélsőjobboldal van annyira erős, hogy felforgassa az utcákat és székházakat foglaljon el. 2006 óta tudjuk, hogy a szélsőjobboldal ellenforradalmi, valamiféle lázadó, de inkább a lázadás látszatát keltő erőt jelent. A törvényhozók ezeket a láncszemeket összekapcsolva egyértelműen láthatták, hogy a mai Magyarországon a legitimált Jobbik után, az ultrák jelentik a legnagyobb, legszervezettebb és ezáltal a legveszélyesebb erőt az országban. A "huligántörvény" eredeti célja - amellett hogy a kispolgári fogyasztói társadalom számára a legkomfortosabbá tegye a futballstadionokat és elterelje a figyelmet a focit körülvevő valódi problémákról - az, hogy a legveszélyesebb potenciális forradalmi réteg (mely bár politikai tudatát tekintve többségében ellenforradalmi) ne tudjon, vagy a folyamatos repressziók hatására már ne legyen kedve reagálni az egyre fokozódó társadalmi elnyomásra és esetleg újra utcákra vonulni. Hiszen az ultrák tudatosabb csoportjai eddig is felemelték a hangjukat és tüntettek már oly sokat: a rendőri brutalitás, a magas jegyárak, az elcsalt meccsek, a korrupt klubvezetők és hűtlen pénzéhes játékosok miatt. A probléma, vagyis az ultrák és a hatalom közötti konfrontáció nem ma kezdődött, mindössze ezzel "huligántörvénnyel" tetőzött, és ha az ultrák nem ismerik fel azt, hogy a "modern" futball létrejötte, a kapitalizmus piaci-fogyasztói jellegének köszönhető, akkor tényleg csak az egymás elleni ustawka marad. (Hiszen a hatalom szemszögéből tekintve annál jobb nincs, ha a munkásosztály gyermekei magukon töltik ki a rajtuk kívülálló okok miatt, bennük felhalmozott agressziót és dühöt.)

Kinek van ma már kedve részt venni a társadalmi rendszer megváltoztatásában, ha már korábban nem egyszer össze-vissza verték a készenlétis rendőrök, nem egyszer kapott könnygázt az arcába, vagy éppen kapott egy 30 ezer forintról szóló csekket azért, mert működésbe mert hozni egy görögtüzet? Arról nem is beszélve, ha az illető éppen felfüggesztett szabadságvesztés alatt van....

Az ultrák, ettől a törvénytől kezdve még inkább át- és megélhetik azt; például mit jelent ebben a társadalomban cigánynak lenni, a különbség az, hogy az ultra bármikor leveheti a mentalita ultra-t, az anti-antifát és a 88-as pólót, míg a cigány nem tud Jacko-féle plasztikázásba kezdeni, saját bőrükön tapasztalhatják meg milyen hajléktalannak lenni, akinek puszta léte (utcán való életvitelszerű tartózkodás) már szabálysértés vagy mit jelent melegnek, leszbikusnak lenni és pusztán szexuális orientációd miatt üldözöttként élned.
De ne legyünk elfogultak, a valódi ultra számára lonsdale márka ide, galléros felső oda, az emlegetett társadalmi csoportokhoz hasonlóan nem igen választhatnak, - a cigányok nem kérték, hogy gettókba elkülönülten éljenek, a melegek és leszbik nem választhatnak, hogy kihez vonzódnak, s a hajléktalanoknak se sok választása van, hogy hol tartózkodjon ha nincs lakása, ahogyan majd - ettől a törvénytől kezdve ismerszik meg ki is a valódi ultra, hiszen ez a felfogásuk, ez a mentalitásuk, ez a létük.
A kérdés már csak az, meddig hagyja magát befolyásolni emberellenes ideológiák által és meddig marad változatlan ez a bizonyos 99%.

Radikális szociális munkás javaslat:   

főként Németországban jellemző, hogy a közösségi szociális munka és a szociális munka csoportokkal munkamódszer keretében szociális munkások, vagyis nem rendőrök és nem egykori kiöregedett-kispolgáriasodott  ultrák "kontrollja" alatt alkotnak a szurkolótáborok. Főleg alacsonyabb osztályokban jellemző előzetes egyeztetések és kompromisszumok eredményeként pl. a pirózás és egyéb hangulat és látványtényezők beiktatása, ill. akár politikai állásfoglalások, kommentek, melyek valljuk be minden focit szerető számára plusz élményt nyújtanak. Itthon ez egy nagyon kezdeti, úgymond megfigyelő szakaszig jutott el, ahol szociális munkás hallgatókat szervezett keretek között elvittek mérkőzésekre, ahol testközelből tanulmányozhatták az ultrák mentalitását. Azonban ezt követően győzött a rendészeti lobbi, melynek hátterében a jobboldali-konzervatív ideológia áll, hiszen könnyebb büntetni, szankcionálni, mint a probléma valódi okát leleplezni, megértetni. A tudatosság növelése és a képességfejlesztés, ahogyan mi ezt nevezzük időigényes folyamat és a kapitalista társadalomnak nincs ideje, hiszen állandósult fenyegetés veszélyezteti mindennapjait benne azokat, akik ennek a rendszernek a haszonélvezői. Ezért mindig a könnyebb szankció, rend, elnyomás szentháromsághoz nyúlnak. 

"Lázadás örökké!"

Új link

Egy elgondolkodtató cikkel hívnám fel a figyelmeteket (főleg annak, aki nem ismerné és olvasná rendszeresen) a diszpécserportál elnevezésű főként a hajléktalan ellátásban dolgozó kollégák számára készült honlapra.


Fehér Boróka az utolsó francia toloncházról írt.

Castel a szociális kérdésről

Robert Castel, A szociális kérdés alakváltozásai című könyvének előszavából idézett szociális polémiája, melyet 1995-ben vetett papírra, ma időszerűbb és égetőbb kérdés, mint valaha. 
 
A szociális kérdés azt a kérdést jelenti, milyen helyet foglalhatnak el az ipari társadalomban a dolgozók társadalomból leginkább kiszakadt csoportjai. Mindaz, ami a társadalmi struktúra végvidékein, az ipari forradalom előtt a csavargók, a XIX. században a "nyomorultak", napjainkban pedig a "kirekesztettek" körül kikristályosodik, egy átfogó társadalmi dinamikába ágyazódik bele. A szociális kérdés ugyan mindig a társadalmi élet peremén mutatkozik meg kihívó nyíltsággal, de azért mindig a társadalom egészét kérdőjelezi meg. Egyfajta bumerángeffektus mutatkozik meg ebben: azok a problémák, melyeket egy kudarcai okán a társadalmi formáció peremvidékére vetett népesség hív életre, a központokra hullanak vissza. Hiába lépett a világ a posztindusztriális társadalom korszakába, ez semmit nem változtat azon, hogy az, ahogyan a "kívülrekedtekkel" bánnak, mindig attól függ, milyen a "benn lévők" helyzete. Mindig a döntésközpontokban kialakított orientációk lökéshullámai (lett légyen szó gazdaság- vagy szociálpolitikáról, vállalati menedzsmentről, ipari szerkezetátalakításról, versenyképesség fokozásáról stb.) fognak végigzúdulni a társadalmi lét különböző zónáin. De ennek fordítottja is igaz, nevezetesen, hogy a hatalmasok, a biztos helyzetűek sem hihetik, hogy Olümposzon trónoló istenekként közönnyel nézhetnének le a világ lábuknál elterülő nyomorúságára. Az integráltságuk védelmét élvezők, a sebezhetők, és a kiilleszkedettek, ugyanabba a társadalom-egészbe tartoznak, még ha ennek egysége problematikus is. Ha a gazdasági hatékonyság és a szociális kompetencia újradefiniálásának az az ára, hogy a lakosság tíz, húsz, harminc vagy még annál is több százalékát útszélre kell vetni, beszélhetünk-e még akkor ugyanahhoz a társadalmi közösséghez tartozásról?  Egy demokratikus társadalom meddig mehet el annak eltűrésében, amit én, kirekesztés helyett, inkább társadalmi ellehetetlenülésnek neveznék? 
Meggyőződésem szerint ez az új szociális kérdés. 
Mit tehetünk azért, hogy visszasegítsük a társadalom mozgásterébe a körülmények hatalma által ellehetetlenített csoportokat, s hogy véget vessünk a kiilleszkedés okozta vérveszteségnek, mely azzal a veszéllyel fenyeget, hogy kivérzik az egész társadalom? Az így föltett kérdés nem kerülheti meg az államot, s azt a szerepet, melyet e körülmények között annak be kell töltenie. Vagy elfogadunk egy olyan társadalmat, mely teljes egészében a gazdaság szükségleteinek engedelmeskedik, vagy megpróbálunk olyan arculatot adni a szociális államnak, hogy képes legyen megoldást nyújtani az új kihívásokra. Egyezségre kell jutni abban, mit jelent a szolidaritás, a munkához és állampolgársághoz való viszony: végig kell gondolni, mik a feltételei a mindenki számára biztosított társadalmi tagságnak, hogy mindenki szabadon kereshesse mások társaságát, vagyis másokkal egyenrangú tagja legyen a társadalomnak.

Elfogadta a Főváros Közgyűlése a hajléktalan ellátási koncepciót

A koncepció bírálata radikális szociális munkás szemmel.

A koncepció a szakma és az ellátottak megkérdezése nélkül született, erről nem szóltak a híradások. A kiindulási alapot az adta, hogy tavaly télen sikerült visszaszorítani a hajléktalanok "közterületi jelenlétét". Nem tudni, hogy ezt mire alapozzák, milyen tanulmány vagy kutatás támasztja  alá. A belvárosi aluljárókból kitoloncolt kb 120 emberrel mi lett azóta? NEM tudjuk. Ez a koncepció Dr Győri Péter, Vecsei Miklós, és Tarlós István műve. Miért zárták ki a szakma többi képviselőjét és az ellátottakat? A koncepcióban számos homályos utalás található. Az egyik ezek közül, hogy "intézkedni kell, hogy nőjön a fővárosi pszichiátriai osztályok kapacitása". Kiket visznek majd oda? Azokat, akik megtagadják az ellátást? Akik, nem akarják elfogadni a poloskás ágyat a tömegszálláson? Akik szabad akaratukból, az utcát választják? A koncepció kevés konkrét dolgot tartalmaz, ennek nagy előnye, hogy később ne lehessen mit számon kérni. Valószínű, hogy a hatalmi koncentráció, "A rendszerszemléletű megközelítés, a racionalitás és költséghatékonyság előtérbe helyezése" valójában további pénzelvonást jelentenek.
Azt, hogy milyen szerepet szánnak az ellátó rendszerben dolgozóknak, azt csak találgatni lehet. A legvalószínűbb, hogy ők (vagyis mi) lesznek a végrehajtók. Jó lenne, ha minél többen dokumentálnátok, hogy a jövőben miként valósul meg ez a sötét borzalom. Készüljenek képek, filmek, blogok, használjátok ki a szociális média adta lehetőségeket. A hivatalos médiára, nem igazán számíthatunk. SZOLIDARITÁS A HAJLÉKTALAN EMBEREKKEL, SZOLIDARITÁS AZ ELLÁTÓ RENDSZERBEN DOLGOZÓKKAL!
 
A szerző egy radikális szociális munkás - Nem fontos a nevem - (csak az ügy, amit képviselek)

(a cikket egy kolléga juttatta el hozzám)

Intézményesített elnyomás

"milyen dolog ez? vakot kitiltani a vakok intézetéből?" - a vakok intézetéből kitiltott férj, akinek a felesége rehabilitációs szerződéssel addig bent lakott

"az igazgatónő bízta meg ezzel" - a bántalmazó

"följelentettél köcsög"- a bántalmazó

"elmész tanúskodni, meg ne merjél az utcán se jelenni mert kitaposom a beled" - ugyancsak a bántalmazó

"jegyzőkönyvet készíttettünk, amit természetesen nem bocsátottak rendelkezésünkre, mondván azzal, hogy házon belül lesz kivizsgálva az ügy" - az egyik bántalmazott


"hát tulajdonképpen itt nem volt semmi csak egy nyakleves és egy fenékbebillentés" - egy nővér a bántalmazásról

"indítottak vizsgálatot maguk ellen aztán megsimogatták saját magukat hogy nagyon ügyesek, nagyon szépek vagyunk"  - egy bentlakó

"a megvert emberrel bocsánatot kérettek attól aki megverte és még alá is íratták vele ezt a papírt" - egy bentlakó

"ijedtükben, meg zavarukban magyarán kimondva a seggnyalás miatt azt se tudták, hogy ezt a helyzetet hogy mentsék meg és ebbe a kínjukba ötlötték ki ez a hülyeséget, hogy a megvert emberrel aláírattak egy papírt, hogy ő bocsánatot kért a megverőjétől" - egy bentlakó

(az idézett részek a filmben hangzanak el, az, hogy kinek tulajdoníthatóak ezek a szavak a filmből lettek kikövetkeztetve)

Egy kritika kritikája

avagy amit egy liberális szociálpolitikus nem tud vagy nem akar észrevenni

Jelen cikkemben Szikra Dorottya szociálpolitikus Produktív szociálpolitika c. cikkére reagálok a radikális szociális munka szellemiségében.


Nemcsak központosítás és jogfosztás zajlik, az Új Munka Terv végrehajtásával, hanem ezzel párhuzamosan egyfajta erőszakosan felülről irányított "egységesített életmód-osítási" folyamat. Vidéki és földdel rendelkező esetében ez egyfajta kispolgárosítási, a városi munkanélküli népesség esetében pedig "bérrabszolgásodási" folyamat.
Az, hogy ezeknek a Munkaprogramoknak a szellemi elődei a Horthy-korszak nemzeti-keresztény, amúgy soviniszta és antiszemita politikai filozófiái között találhatóak cseppet sem újdonság. Talán ennek mostani tudatosulása, ráébredése sokkolja a liberális szociálpolitikusainkat is. ("A már létező elnyomás tudatosítása súlyosabbá teszi ennek létét" Freire). A (köz)munkaprogram hasonlóan liberális vagy szocdem jellegű elődeihez továbbra is a rendszer keretei között próbál találni megoldást. Cseppet sem tudomást véve arról a jelenségről, melyet több szerző pl.:U. Beck, V. Forrester, R. Castel, Szalai E. már leírt, és a termelékenység új törvényének neveznek miszerint: "egyre kevesebb jól képzett, globálisan kicserélhető ember, egyre nagyobb teljesítményt és szolgáltatást tud nyújtani, következésképp a gazdasági növekedés most már nem csökkenti a munkanélküliséget, hanem fordítva a munkahelyet csökkenti"
Ezzel megteremtve a dologtalanok (v. feleslegesek) társadalmi osztályát.
Nemcsak a közmunkaprogram, ahogy Szikra Dorottya állítja, hanem úgy általában a (bér)munka is "az egyén önrendelkezését, méltóságát, választási lehetőségét veszi el...". Hiszen a munkáért zajló egymás ellen folyó ádáz harc nem engedi a leendő alkalmazottat válogatni vagy épp méltóságát vagy önrendelkezését bármilyen mértékben tiszteletben tartani. Az állandó munkakényszer nyomása közben, melynek a többség ki van téve, csak egy liberális gondolkodásában jelenthet meg "a választás", "a méltóság"  fennkölt fogalma, miközben maguk a dolgozók tudják; régen nincs és nem is volt ez választás vagy végképp önrendelkezés kérdése. Mivel egyetlen legális jövedelemszerző forrásuk a bérmunka. A Magyar Munka Tervvel épp ez a legnagyobb probléma, hogy mostantól már esélyt és lehetőséget sem hagy alternatív életformákra, életmódokra, hanem egységesen, totális módon mindenkit a munka (legyen az köz vagy bér) igájába hajt. Vallási fundamentalizmusként agyba-főbe ismételgeti, "aki tud dolgozzon" zsoltárt, tudomást sem véve arról a törvényszerű helyzetről, hogy nincs annyi munka, amennyi munkakereső.
Hiú ábrándot hajt de ez azáltal válik veszélyessé és embertelenné, hogy ezt állami szintre emelve rendészeti jellegű irányítás és ellenőrzés mellett teszi és ráadásul még (várhatóan) szankcionálja is. Egyszóval tudatosítja az általunk már régóta hangoztatott Sorel-i mondást, miszerint: "a kormány szégyelli bevallani, hogy a zavargások veszélye miatt folytat szociálpolitikát" azzal a különbséggel, hogy ma már a szociálpolitika végrehajtói nem a szociális munkások, hanem rendőrök és egyéb körzeti megbízottak. Elejét véve az esetleges zavargásoknak, hiszen mi másért bízná karhatalmi szervekre a kormány ennek a struktúrának a működtetését? Még maga is tisztában van vele (feltételezi), hogy sokan még a kényszerítő eszközök hatására sem fognak legálisan dolgozni. Amíg az illegális, fekete munkavégzéssel, többet lehet keresni, mint a bejelentett vagy egyéb közmunkát végző tevékenységekkel, addig senki ne csodálkozzon miért választják ezt az emberek. A fekete munkák létrehozója és haszonélvezője épp az a kispolgári osztály, aki a KKV-k (kis és középvállalatok) tulajdonosaként csak így tud profitálni tőkéjéből és versenyezni a nagyobb tőkével rendelkező hazai és külföldi tőkésekkel szemben. Azonban a kárvallott megint csak, az egészségügyi és nyugdíjbiztosítását ezáltal elvesztő dolgozói osztály. Vagyis először a fekete foglalkoztatókra kellene lesújtania a hatalommal rendelkezőknek és aztán elgondolkoznia azon, hogy mit kezd azokkal, akik ha akarnának se tudnának dolgozni, akik mára nem túlzás, de önálló társadalmi réteget képviselnek a dolgozói osztályon belül. Mivel azonban a feketén foglalkoztatóknak és családjaiknak nagyobb a politikai befolyásuk vagyis tudatosabban élnek állampolgári jogaikkal és vesznek részt a közügyekben, így aligha hozna a politikai döntéshozó elit őket sújtó intézkedéseket. 
Radikális szociális munkásként javaslatom: az egykulcsos adórendszer felváltása progresszív adózással, a legálisan megszerezhető bérek emelése, valamint a "feleslegessé" (szakirodalomban: dologtalanok, haszontalanok) vált tízezrek megszervezése (közösségszervezés) és mindennapos megélhetési gondjaiknak csökkentése végett állampolgári bér bevezetése. Mely utóbbi bevezetése kihatással lenne és lehetőséget adna a liberálisok által emlegetett szabad választásnak, önbecsülésnek és önrendelkezésnek is. Addig is marad a munkakényszer legyen az legális -, köz- vagy fekete munka.      

Radikális szociális munka /II. rész/

November óta vagyok adós a folytatással (akkor jelent meg az első rész ) hát tessék:


A radikális szociális munka (rszm.) kialakulása a 60-as és 70-es évek diáklázadásihoz köthető, amikor is a szociális munkás képzésekben is erősödtek a kritikai elgondolások és ennek eredményeként vitákat generálva megkérdőjelezték a szociális munka hagyományos értékeit és társadalomhoz fűzödő addigi viszonyát, mely egyre inkább az alkalmazkodást és a társadalmi béke megőrzését szolgálta, mintsem a meglévő ellentétek hangsúlyozását, vagy az elnyomás arcainak (hatalomnélküliség, kulturális elnyomás, kirekesztettség, kizsákmányolás, erőszak) tudatosítását. 
Elmélet filozófiai alapjai a konfliktuselméletek között keresendő. Az elnevezés Marx tételére vezethető vissza, miszerint a konfliktus az emberi társadalmak lényegéhez tartozik, sőt maga a konfliktus a társadalmak fejlődésének egyik mozgatóereje. A konfliktus a meglévő társadalmi osztályok érdekellentétéből fakad. Vagyis egy állandó osztályharc résztvevői vagyunk. Amelyben a társadalom felsőbb osztálya a hatalom, a kultúra, a média stb. birtoklásával befolyásolja az alsóbb társadalmi osztályokat. Akik így társadalmilag meghatározott kényszerek (pl: nem általuk hozott törvények, hamis tudat) és elnyomás alatt kell, hogy éljenek.
A szociálpolitika és az ezt végrehajtó hagyományos szociális munka az elnyomó és korlátozó struktúrák leplezését és valamelyest hatásának (növekvő egyenlőtlenségek) enyhítését hivatott szolgálni. De ennek végleges megszüntetésében nem érdekelt. A rszm. szemlélete alapjaiban kérdőjelezi meg azt a védekező a meglévő társadalmi-gazdasági rendszer érdekében kifejtett gyakorlatot, mely a hagyományos szociális munka tevékenységét és elméleti gyökereit jellemzi. A rszm. megszületése a marxi mondás újra felelevenítése és szociális munkába való átültetése: vagyis nem a világ különböző értelmezése, hanem a megváltoztatása a feladat. Radikális szociális munkásnak lenni, annak a gyakorlatnak a tudatosítása, mely tevékenységének középpontjába a változtatást állítja.