2011. május 28., szombat

Közvetlen demokráciát most!


Spanyolország 2011. május 27. Az Y generációt gumibottal bírja rá a karhatalom a pártdemokrácia tiszteletben tartására. Az ülősztrájkok, piknikek egy valós (közvetlen) demokráciáért kezdődtek Madridban, de Barcelonában és több nagyvárosban is alakulnak spontán közösségek, akik megelégelték, azt, hogy politikusok döntenek helyettük és a bankárköröknek kedvezően.

A felső tízezeré a pénz és a hatalom
a miénk pedig a gumibotnyom.

2011. május 27., péntek

Orbán hadat üzent

Nem elég, hogy az érpataki modell is "demokratikusan" kényszerít (ön)kizsákmányolásra bennünket, de már a kormányfőre is rájött az "arbeit macht frei" (a munka szabaddá tesz) szelleme.  
Ha a jóléti gazdaságnak vége, akkor bizony vége a társadalmi békének is. Sajnos Orbán, akinek emberei a sztrájkkal fenyegetőző rendőrök kapcsán "Kádár huszároznak", nem veszik észre, hogy a kormányfő maga a "Kádár gyermek".
Abban a rendszerben nőtt fel, ott szocializálódott és hiába az egykori demokratikus ellenállás, mára előjöttek nála a kádári reflexek és berögződések. Oly nyilvánvaló ez, hogy nem is értem, hogy nem vették ezt észre eddig. (Ma újra érdemes elővenni Haraszti: Darabbér c. művét, mintha egy multiról szólna).
Azonban Orbán mégsem akar tudomást venni arról, hogy jóléti szociálpolitika nélkül, nincs együttműködés és nincs béke. Elfelejti polgári elődeinek, sőt "apjának" Kádárnak a felismerését, hogy amíg "fridzsiderszocializmust" biztosít, addig lehet úgy a hatalom kizárólagos birtokosa, hogy nem fordul szembe vele a nép, hiszen van krumpli-, sőt gulyásleves is. Bismarck volt az első, aki erre rájött, nem véletlen hozta létre a társadalombiztosítási rendszert, hiszen csak így tudta kifogni a munkásmozgalom hálójából a szelet és végleg kettészakítani reformista (szocdem) és forradalmi (kommunista) ágra. Visszatérve azonban Orbánra, ő vagy a 2/3-os felhatalmazásban bízik és statisztikailag sem hiszi, hogy ez annyira lecsökkenjen, hogy elvesztené legitimitását, miközben centralizált hatalmát építi (demokratikusan centralista módon) vagy igen rosszul méri fel a magyar társadalom tudatosodási és tűrőképességi szintjét. Egy dologban bízhat, hogy sokan a választók közül önmaguknak sem akarják bevallani, hogy tévedtek, akár a másik oldalon a Gyurcsány ill mszp "hívők". Tehát egykori szavazói vagy maradnak fanatikus fidesz szavazók vagy radikalizálódnak és még fanatistábbak lesznek, és szavaznak a szélsőjobbra. Ahol már rég előkészítették a bűnbaknak szánt és "beáldozandó" társadalmi osztályt, a munkanélküliségre ítélt cigányságot.
Orbán a 2000-es évek eleji Franciaországhoz hasonlóan munkalapú társadalmat vizionál, hiszen tudja amennyiben nem szorítja le a hazai munkabéreket, akkor versenyképtelen marad az EU potenciális új piacaival és munkaerő-tartalékaival (Horváto., Szerbia, Bosznia, Töröko.) szemben. 
2 dolog miatt azonban optimisták lehetünk, az egyik, hogy a 10 egynéhány évvel előttünk járó nyugati, tőkés, munkaalapú demokráciák végkorukat élik, méghozzá a dolgozók ellentüntetései közepette, hiszen őket is úgy próbálják a bérükhöz ill. munkájukhoz kötni, hogy közben csökkentik a munkaadók (tőkések) terheit.
És ezek előbb fognak bedőlni, mintsem sikerül a tőkének új piacokat meghódítania.
A másik pedig, hogy felnőtt egy olyan generáció, akire már nem volt olyan bénító hatással az "aki nem dolgozik, ne is egyék" szlogen, hogy a munkáért cserébe feláldozza az életét, főleg úgy, hogy lakás és gyerek se nagyon van. Szóval a nyugati munkásosztály és az ún. "y generáció" remélhetőleg "jobban féli a rossz életet!"

BERTOLT BRECHT: HATÁROZAT
Mérlegelve gyöngeségünket, ti
Szolgaságot hoztatok reánk.
E törvényeket most szemétre vetjük mi,
Mérlegelve, hogy nem kell a szolgaság.
Mérlegelve, hogy ti viszont ekkor
Mellünknek ágyukat szögeztek,
Úgy döntöttünk, hogy a halálnál ezentúl
Jobban féljük a rossz életet.

Mérlegelve, hogy öklünk faljuk föl,
Amíg tûrjük, hogy meglopjatok,
Leszögezzük: nem választ el kenyerünktõl
Más, csak törékeny kirakataitok.
Mérlegelve, hogy ti viszont ekkor
Mellünknek ágyukat szögeztek,
Úgy döntöttünk, hogy a halálnál ezentúl
Jobban féljük a rossz életet.

Mérlegelve, hogy itt házak állnak,
Míg fölöttünk nincs más, csak az ég,
Úgy gondoltuk, hogy beköltözünk azokba,
Mert az odukból nekünk már rég elég.
Mérlegelve, hogy ti viszont ekkor
Mellünknek ágyukat szögeztek,
Úgy döntöttünk, hogy a halálnál ezentúl
Jobban féljük a rossz életet.

Mérlegelve, hogy van szén, mialatt
Szén hiján hidegben reszketünk,
Úgy gondoljuk, elhozzuk azt magunknak,
Mérlegelvén, hogy így lesz melegünk.
Mérlegelve, hogy ti viszont ekkor
Mellünknek ágyukat szögeztek,
Úgy döntöttünk, hogy a halálnál ezentúl
Jobban féljük a rossz életet.

Mérlegelve, hogy rendes bért nekünk
Ti nem adtok semmi szín alatt,
Mérlegeltük, hogy lesz csak méltó bérünk,
Ha birtokunkba vesszük a gyárakat.
Mérlegelve, hogy ti viszont ekkor
Mellünknek ágyukat szögeztek,
Úgy döntöttünk, hogy a halálnál ezentúl
Jobban féljük a rossz életet.

S mérlegelvén, hogy a kormányzatnak
Nem hihetjük egyetlen szavát,
Ezentúl majd saját vezetésünk alatt
Épül körénk egy lakhatóbb világ.
S mérlegelvén, hogy az ágyuk szava
Érthetõ szó számotokra csak,
Hát most az érthetõség kedvéért oda
Irányítjuk az ágyukat.

Orbán: A jóléti gazdaságnak vége

2011. május 22., vasárnap

Szankció a lelke mindennek! (érpataki modellről másodszor)

"a tendenciák szerint a helyi rendeletek olyan szélsőséges formái születnek teljesen törvényesen, amelyek következtében a gettókat maguk a benne élők fogják pár havi bpj-ért megépíteni, a szociális munkás meg élet és halál ura kettő lesz a településeken a folyamatos szankciókkal, fenyegetőzésekkel, hiszen ezt a szerepet szánják nekünk ebben a végtelenül cinikus, fasiszta rendszerben."
               egy szociális munkás a terepről


Kényszerrel a kényszerűség ellen! - Egy mondatban összesűrítve az érpataki modell alapfilozófiája.
Az ehhez alkalmazott "szociálpolitikai" eszközök pedig: minden szabálysértés rögzítése adminisztratív, képi (kamera, fényképezőgép) vagy hangi (diktafon) úton, hogy később ezt a szociális ellátást kérvényező orra alá lehessen dörgölni elutasítás gyanánt (a szakirodalomban jól ismert ez a módszer, mely "adminisztráció általi megbélyegzés és elnyomás" szójegyzet alatt volt eddig olvasható, és most már a gyakorlatban egy „tökéletesítettebb” változata is fellelhető).
A kulcsszó a semmit és mindent jelentő, de viszonylag semleges kifejezés: A REND. Ami valójában kényszerítés, a többségi társadalom életmódjának rákényszerítése azokra, akik nem tudják magukat kizsákmányoltatni, azokra, akik önként nem vállalnak el kulimunkákat, azokra, akiknek van még önbecsülése, és nem mennek el szarért-húgyért gályázni, és azokra, akik nem azért élnek, hogy dolgozzanak.
A rend érpataki jelentése egy totális kispolgári életmód-modell erőszakos ráerőltetése az önhibáján kívüli munkanélküliek osztályára. A jóléti állam folyamatos leépítése (Nyugat-Európában már 30 éve elkezdődött) és a megszorítások a hatalmi elit helyi kiskirályait szolgáltatta ki először a társadalmi különbségek növekedéséből adódó problémáknak, így ők is az elsők, akik sajnos reakciós, a rend- és munkakultuszra épülő rendeletalkotásukkal próbálják "betörni" vagy elűzni a településükről az eddig jobb híján segélyezetteket, munkanélkülieket. Mert bár lehet, hogy Érpatak polgármesterének az egzisztenciális, gyámügyi kényszer és fenyegetőzés hatására sikerül "betörnie" jó pár elnyomott és kizsákmányolt embert, vagy börtönbe küldenie azokat, akik nem hajlandóak megalázkodni és emberi mivoltukat feladni a munka (ami nem is létezik már) és a rend oltárán, esetleg vannak, akik még időben elköltöznek. De egyet elfelejt a polgármester és az őt támogatók is, hogy mindenki nem tud elköltözni és mindenkit nem lehet börtönbe zárni, azért mert világunk igazságtalan és a társadalmi javak elosztása egyenlőtlen. És ezen a munkához való görcsös ragaszkodás sem fog segíteni, hiszen nem lehet mindenkiből szórólaposztó, szendvicsember, közmunkás, napszámos, jegyellenőr, vagyon- és biztonsági vagy esetleg börtönőr. 
A munkához való görcsös ragaszkodás eredménye, hogy egyre több a felesleges munka és a látszattevékenység. Ezeket kell végeznünk, csak nehogy otthon, szeretteink körében legyünk, vagy épp azon gondolkozzunk, hogy hogyan is kellene úgy megszervezni magunk körül a viszonyokat, hogy mi magunk legyünk saját életünk irányítói, és ne választott képviselők döntsenek felettünk, vagy hivatali bürokraták packázásainak legyünk kitéve. 
(Viselkedés)"változás vagy költözés és ha ezek sem működnek akkor börtön" - ezek is a polgármester szavai. Bár ő csak a saját 1800 fős településén lehet „változás vagy kiköltözés ura”, aki büntetlenül harcolhat a legszegényebbek ellen. Hiszen vele ellentétben - egy kizsákmányoló, az embert emberi mivoltában megsemmisítő rendszer, a kapitalizmus ellen - mi aligha fenyegetőzhetünk börtönnel, a „költözés” meg úgy jön szóba, hogy: az ország elhagyása. A polgármester a rendszerszintű problémákat áttolva az egyén szintjére tud csak, pszichésen is nyomást gyakorolni és fenyegetni, hiszen épp a legszegényebbek szokhattak eddig is hozzá, hogy számukra jó ügyvéd hiányában és a többségi társadalmi előítéletek jogalkalmazásban is megjelenő eredményeként ugyanazért a bűncselekményért jóval több szabadságvesztés jár, vagy szegények lévén ők képtelenek kifizetni a rájuk kirótt szabálysértési pénzbírságokat, melynek eredménye így megint csak szabadságvesztés lesz. Természetesen - szociális munkás lévén - nem tagadjuk a változás lehetőséget, sőt mi vagyunk a leginkább elkötelezettek a változ/tat/ás iránt. Azonban az érpataki polgármester által kijelölt változási irányt és az ehhez alkalmazott eszközöket, nem csak elvetjük, de el is ítéljük. Hiszen nemcsak "gyerekként", "sorba állítandó kópéként" kezel felnőtt embereket, akiknek kisebb baja is nagyobb, mint hogy van e kerítés az utcafronton vagy, hogy mindennap tiszta ruhába járjon, amikor örül, ha 1 váltásnyi ruhája éppen van. Hanem a legnagyobb baja az, hogy a hatalom birtokosaként és a társadalom vezető pozícióinak letéteményeseként saját értékrendje a viszonyítási alap, mely megingathatatlan, és minden ettől eltérő deviáns, és így változtatásra, vagy ha nem megy, akkor szankcióval, "meghurcolással" elzárásra, jobb esetben elűzetésre kényszerít.
Kiirtásra ítél egy sor, természetes emberi reakciót, mely kiirthatatlan, ideig-óráig "kezelhető", eltüntethető, földrajzilag elkülöníthető, de amikor elfogynak a börtönök és már sehová nem lehet költözni, akkor talán bebizonyosodik a polgármester számára is, hogy ennek a magatartásmódnak a szülője az egyenlőtlenség! Nem pedig valamiféle „mélyigénytelenség” vagy „mélyfelelőtlenség”. Senki nem jókedvéből válik prostituálttá, ha meglennének a megélhetéséhez szükséges forrásai, akkor nem kényszerülne prostitúcióra, esze ágába se jutna kiállni a főút mellé. Arról nem is beszélve, hogy, aki kiállítja őket oda, „védi” őket, „sápot” szed tőlük, az sem szorulna rá arra, hogy így biztosítsa megélhetését.
A  különböző szankciók és feltételek kiötlése mellett, kérdezhetne is a polgármester, megkérdezhetné a szegénységben élőktől, hogy miért teszik, amit tesznek, nem pedig a régi lenini módi alapján: "ki nem dolgozik, ne is egyék" rigmust papagáj módjára ismételgeti. Ráadásul egy olyan korban, amikor nincs teljes foglalkoztatás, sőt már több mint 20 éve fel is adta a teljes foglalkoztatottságra való törekvést ez a politikai és gazdasági rendszer (kapitalizmus). Vagyis törvényszerű, hogy vannak emberek, akik nem tudják eladni munkaerejüket, akik ha akarnák, se tudnák magukat kizsákmányolni, mert a társadalmi struktúra inkább megvárja, míg börtönbe kerülnek, hogy ott a legalapvetőbb emberi és szociális jogaiktól megfosztva, kénye kedvére kizsákmányolhassa őket a még nagyobb haszonért cserébe.
A mélyszegénység oka, nem a "mélyfelelőtlenség" és "mélyigénytelenség" - ahogyan azt a polgármester gondolja. Nem a viselkedés határozza meg az életet, mivel az ember először sehogy nem viselkedik, hanem pusztán és egyszerűen pl.: beleszületik a nyomorba, és az ezt követően megélt nélkülözés hatására kialakul egyfajta „szegénység kultúra”, összetartozással és az alkalmazkodások ún. "túlélési technikák" hasonlóságával, melyeket lehet ideig-óráig büntetni, de a nélkülözők számának növekedésével, aligha tartható ez a módszer. Magát a szegénységet, aminek oka a társadalmi javak egyenlőtlen elosztásában keresendő, kell felszámolni, de aligha „reszocializációval” vagy börtönnel, hiszen ezek nem hogy megszüntetik, hanem újratermelik a szegénységet. Egynegyednyi országot nem lehet börtönbe zárni, és főleg nem erőszakosan elköltöztetni.
Azzal a mondattal, hogy a mélyszegénység "megszüntetéséhez nyilván nem kell pénz" kijelentéssel még egyet is érthetünk, hiszen valóban nem (csak) pénz, hanem új radikális elosztás (progresszív adózás), állampolgári bér (nemzeti osztalék)-fna*, újraelosztás (közösségi - és dolgozói tulajdon bevezetése) szükséges. A modell, nem attól lesz fasiszta, mert nyíltan rasszista lenne (ahhoz túl kispolgári jellegű, bár a cigányokra vonatkozó klasszikus társadalmi előítéletek egy részét átveszi), nem, ez attól vérfasiszta, mert totális. Az élet minden színterére, az ember munkahelyére, munka után vagy munkája nem lévén a házának udvarára, a házában uralkodó állapotokra, és ahogy elhangzik az érpataki első ember szájából végül a hűtőjébe is betekintve, az ember közvetlen életszférájába hatol és avatkozik be, ráadásul kényszerítő eszközökkel. Fasiszta, mert szankcióval akarja – a létező egyenlőtlenség eredményeként kialakult társadalmi különbségeket (kulturális, életmódbeli) – végeredményben a kényszerűséget (hiszen az ember nem jókedvében lop, hanem kényszerből) kényszerrel megoldani. „Olyan cigányvezető kell, akiket a nem cigányok is elfogadnak” - a többségi nem roma társadalom elvárásainak ilyen fokú figyelembevétele és befolyásolásának támogatása a roma közösségek belügyeibe, ez is a fasiszta totalitás velejárója. Ez a fasiszta jellegű szociálpolitika nem veszi észre, hogy bár a közjó érdekében a közjóért akar cselekedni, mégis a köz ellen cselekszik.  
"Bűnözői cigány réteg, átok rajtuk" – klasszikus kispolgári-fasiszta retorika, hiszen egyetértünk abban, hogy önmagában a bűnözői réteg „átok” minden társadalomban. Arról az aprócska dologról sem elfeledkezve, hogy a romáknak tulajdonított "bűnözések" eltörpülnek a valódi, profi, bűnözés kártékonyságaitól, csak épp mivel egyéni károkat okoznak és helyi szinten, így könnyebben megfoghatóak és láttathatóak. Ellenben a maffia és a fehérgalléros vagy szervezett bűnelkövetők által elkövetett bűnök sokkal inkább a társadalom egészére nézve okoznak felmérhetetlen károkat (drogterjesztés, pénzmosás, sikkasztás, uzsora stb.).
A fasiszta jellegű szociálpolitika a probléma megoldásának egyik felét, sőt még magát a probléma egy részének azonosítását is észreveszi, azonban végig lokális szintű megközelítésben marad, így elhiteti az emberekkel, hogy a hétköznapjaikban őket ért károk egyes emberek bűnei, és a problémának nincsenek szélesebb társadalmi-gazdasági gyökerei. A munkanélküliség a fiatal és túlképzett (ma gyakran a felesleges bölcsész tudásokkal rendelkezőknek titulált) korosztályokat, ill. az 50 feletti korosztályokat is hasonló mértékben sújtja, mint a magyarországi cigányságot. Csak az előző kettőnél ennek eredménye nem olyan látványos, hiszen a felsőoktatás ideig-óráig bújtatja ezt a munkanélküli tömeget, míg az 50 felettiek esetében „rokkantosítás” vagy a felhalmozott tartalékok és informális kapcsolatok eredményeként meglévő bevételek mérséklik a munkanélküliség hatását, és nem eredményeznek tulajdon és vagyon elleni, megélhetési bűncselekményeket.
Az érpataki modell totalitása abban is megnyilvánul, hogy a kötelezettség mindenkire vonatkozik („kötelezettségek terén alkalmaz egyenlő bánásmódot”). Olyanra kötelez (munkára), ami nincs, azonban ezt nem veszi tudomásul, ahogyan egykor nem értette meg, vagy nem akarta megérteni, hogy nincs ember és ember közötti különbség. Hozza a klasszikus szociálpolitikai közhelyet, miszerint nem halat, hanem hálót kell adni: „nem kész dolgokat kell adni, hanem támogatást, melyet minél nagyobb erőfeszítéssel 90%-ban neki (saját magának) kelljen megvalósítani,”. Mivel azonban nem tud minden rászorulónak-igénylőnek naposcsibét, kiskecskét, adni, így annak ad „aki jól viselkedik, megérdemli” vagyis ennek elosztása, nem hogy radikális, hanem nyíltan érdemi, vagyis címkéző alapon történik.
Fasiszta a modell, mert csak és kizárólag a következményeket, az állapotokat nézi és nem is érdekli az ok, a miért: „a bírság – azt nem tudom, hogy fizetik ki,” - elfelejti, hogy a kifizetetlen bírság következménye a szabadságvesztés. Azonban ennek költségeit ugyanaz a helyi lakos is fizeti, sőt többet, hiszen többe kerül, mint aki eddig fizette úgymond a segélyét ugyanennek az embernek.
A társadalom együttélési szabályainak problémáit akarja megoldani („az együttélési szabályokat zéró toleranciával betartatjuk, amíg be nem áll a sorba addig kell szankcionálni”), anélkül, hogy tudomásul venné, ezek az egyenlőtlenek együttélésének következményei, melyeket valóban meg kell oldani, de nem szabályokkal és nem szankciókkal, hanem radikális társadalompolitikával!
Feladni a munka alapú társadalom kultuszát, az embert és az életet a középpontba helyezve, a megújuló olcsó energiaforrásokat kiterjesztve a társadalom szélesebb rétegei felé, nem csak a felső tízezer köreiben.
Számunkra az ilyen jellegű, helyi szociálpolitikákkal szemben (melyek terjedésének táptalaja az országos szociális jogalkotásban keresendő) nem maradt más, csak a lázadás, hiszen ma már a bojkott sem elegendő.
A mindenre és mindenkire kiterjedő totális tudat alatti munkakultuszt szépen lassan felváltja a kívülről érkező munkára kényszerítés demokratikusan fasiszta jellegű KMK-ja.   

*feltétel nélküli alapjövedelem

2011. május 16., hétfő

Érpataki "szocpol modell"

224 000 forintunkba került a darutollas érpataki polgármester 3 emberen végrehajtott túlbuzgó, hagyományőrző "akciója". A magát egyszerűen csak mintatelepülésként definiáló község első embere egyfajta "reszocializációs" rendelet- és modellalkotásával "az eltartottságot követelő passzív-inaktív életformát és helytelen, meddő szemléletmódot" egy olyanra kívánja felcseréltetni a BPJ-s (bérpótló juttatás) jogosultakkal, mely "öngondoskodásra és önfenntartásra alapozódó aktív életformára és az anyagiaknak a munka által történő megteremtésére törekvő helyes szemléletmódra", irányul "melynek segítségével minél előbb megtalálja azt az aktív keresőképes tevékenységét, ami által egyre hasznosabb adófizetői tagjává válik a mindenkori társadalomnak", - hogy aztán adójából az egyre több elzárásra és börtönre ítélt, fogvatartási költségeire menjenek az adóforintjai.
A cikkemben taglalt esetben 3 ember összesen 28 nap elzárást kapott 7 évig tartó önkényes lakásfoglalásért. Ami nem csak az érpatakiaknak, hanem minden magyar állampolgárnak majd negyedmilliónyi adóforintjába került.
Először erről szerettem volna szólni posztomban, de tanulmányozva Érpatak honlapját különb, messzebb mutató dolgokra bukkantam:
Nagyon régóta verik belénk, kisiskolás korunktól kezdve kondicionálnak bennünket és riogatnak vele, hogy tanulj mert nem lesz munkád, de tovább tanulva azt is tudhatjuk, hogy ma már nem függvénye a tanulás a munkanélküliség megúszásának, sőt lennie kell munkanélküli embereknek (mármint a közgazdászok szerint). Tovább megyek, a technikai fejlődésnek köszönhetően a munkanélküliek száma folyamatosan növekszik, még úgy is, hogy sokan kénytelenek haszontalan és értelmetlen munkákat is ellátni, 
amelyre nem az emberi közösségnek, hanem a kapitalista szisztémának van csak szüksége; ügynökösködnek, szórólapot osztanak-kihordanak, reklámplakátot festenek, politikusok parádéi, egyházak és roppant bürokráciák működtetése, hadseregek és a sportvilág fenntartása, vagyon- és biztonsági őr "munkák" és a reprezentáció megannyi formája.
De visszatérve a nemzeti oldalon igen népszerű darutollas Orosz M. Zoltánra és modelljére:

A BPJ folyósításának sajátos feltételei Érpatakon a következők, csak néhány "kedvcsinálónak":
- személyi higiénia biztosítása rendszeres tisztálkodás által
- a személyi ruházat folyamatos napi szintű tisztán tartása 
- szükséges az ingatlanhoz tartozó utcafronti kerítésnek (az utcaképbe illeszkedő rendezettség szerinti megjelenésnek is eleget tevő) megléte
- munkaképes egyedülálló jogosult személy esetén a rendelkezésre álló kert 25 %-ának aktív, saját célra történő művelése konyhakerti növények és gyümölcsök termelése által (minden további személy esetén személyenként +25%)
- közszolgáltatások 2 hónapon túli díjhátralék megszüntetése
- az általa lakott ingatlan vonatkozásában az emberhez méltó élet biztosítása érdekében mindennapi életvitelhez (pihenés, alvás, főzés, étkezés, mosogatás, tisztálkodás, mosás, stb.) szükséges bútorokkal, berendezési tárgyakkal, eszközökkel felszereltnek kell lenni

Lőrinci város már átvette az ultrakonzervatív, reakciós, a magánszférába beavatkozó szocpol modellt.

a radikális szociális munka válasza:
Nem lehet szabad az, akinek nem áll valódi szabadságában úgy dönteni, hogy nem kíván többet másoknak dolgozni. Nem szabadság az, ha valaki csupán a munka és az éhenhalás vagy lopás között dönthet szabadon. Nem valódi öntudat az, ha az embereket pusztán az anyagi kényszer, a túlélés kényszere szorítja rá a munkára. Nem valódi emberi közösség az, ahol a munka szükségszerűen kínos teher, mert „munkádon más keres”, ahogy József Attila írta. Egy politikai közösség minimuma - már amennyiben tényleg közösség, ahogy ezt a modern állam állítja magáról - hogy minden tagjának feltétel nélkül, alanyi jogon biztosítja az életet. Az életet, vagyis a megélhetést (alapjövedelem), ahol a munka nem olyan kényszer, amelynek nincs valódi alternatívája.
És ezután következhet a videóban is javasolt üres lakások bemelése a bérlakásrendszerbe.


kapcsolódó videó
Érpatak honlapja

2011. május 3., kedd

Máté evangéliuma: NE KUKÁZZ!


A Józsefvárosban (nyolcker) mászkálva erre lettem figyelmes.



Mivel a matricán nem található a készítőre vonatkozó utalás így azt kell gondoljam nem csak a közösségi - és radikális szociális munkásokból álló Új Szemlélet Csoport az, akiknek a kukázást tiltó Kocsis Máté rendelet "szúrja a szemét".

2011. május 1., vasárnap

121 éve munkaszünettel emlékezve

"A munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepe" - 1891 óta május első napja.
Igen rosszul fordítva, nálunk csak "a munka ünnepének" nevezik. Miközben nem sokan teszik fel a kérdést, már hogy lehetne ünnepelni a munkát éppen egy munkaszüneti nappal?
Sehogy, hiszen erről nincs szó, itt valójában egy 1886-os eseményre emlékezünk, mely a Haymarket-i (sztrájk)tüntetés néven ismert. Az akkori szakszervezetek és közösségi szervezőik (community leader) a 8 órás munkanapért szerveztek sztrájkot, ez olyan volt akkor, mint ha ma egy "az 5 órás munkanapért" szerveznénk sztrájkot. Akkor volt elég hit, elszántság és öntudat a munkásokban, hogy elkezdték. A sztrájkot lezáró tüntetésen máig ismeretlen személyek bombát dobtak a rendőrökre, akik viszonzásképp a tömegbe lőttek. Többen meghaltak, majd a későbbi perekben Louis Lingg, August Spies, Albert Parsons, Adolph Fischer és George Engel anarchista és szocialista beállítottságú közösségszervezők halálos ítéletet, míg 3 másik kollégájuk Michael Schwab, Samuel Fielden és Oscar Neebe börtönbüntetést kaptak.

Ezek ismeretében tulajdonképpen május elseje a "munkaidő csökkentéséért folytatott harc" ünnepe, mely végeredményben a munka eltörléséért folytatott harc. Melyet ki-ki stílszerűen hogy máshogy is tudna ünnepelni, mint munka nélkül? Elnézve pedig a kormány új munkásellenes terveit: sztrájkkal.