2011. szeptember 26., hétfő

A józsefvárosi népszavazás kritikai értékelése

"Nem az utcai hajléktalanság Józsefváros legnagyobb problémája" - írja sajtóközleményében alig megkérdőjelezhetően a Szeptember 25. Civil Összefogás. Én mégse állom meg, hogy a sokak által "pattként" ill. "a szavazásra jogosult lakók józanságát" hangoztatva (hogy nem dőltek be a manipulatív kérdéseknek és el se mentek) jellemzett népszavazást kritikusabban, gondolatilag más kiindulóhelyzetből értékeljem:
Nem a népszavazás (a közvetlen döntéshozás, közvetlen demokrácia) Józsefváros legnagyobb problémája.
Sőt úgy tűnik a józsefvárosiak számára az apátia maradt csak. Kinek-kinek az egyéni túléléséért folytatott egyszemélyes (jobb esetben családias) harca annyira érzéketlenné és antiszolidárissá tette ezen elnyomott rétegeket, hogy valóban szükséges lenne intenzív szociális munkára, mely ebből az "állampolgári szklerózisból" (Alinsky kifejezése) kirázza, kioldja őket.
Ez most nekünk nem sikerült.  Persze lehetne ecsetelni, hogy sem elegendő anyagi- és humánerőforrás nem állt rendelkezésünkre, és az itt lakók hosszú évtizedek óta tartó mindennapi elnyomott léte sem kecsegtetett optimizmussal, de azért a 14% beszédes szám, és ez még a legjobb eredmény, a legegyértelműbben a szegénységet magát büntető rendelet ellen leadott szavazatok aránya volt. Ugyanakkor, az ellenoldal se dicsekedhet, hiszen náluk, aligha ne lett volna elég a humánerőforrás és az anyagi háttérbázis, itt inkább az elbizakodottság lehetett, ami közbeszólt úgy, hogy a 2010-es 10516 szavazatot sem sikerült összehoznia - több, mint 2000 szavazata veszett el, alig 1 év alatt, - Kocsis Máténak (még úgy se, hogy a Jobbik ha halkan is, de támogatta "rendszavazását"). Ugyanis anno ennyien szavaztak rá, ha azt vesszük, hogy ezzel szemben a Civil Össszefogás (és az LMP, aki hasonlóan kampányolt) összehozott 1300-at (2010-ben 1685-en szavaztak az LMP-s polgármesterjelöltre) miközben az álszent és a valódi demokrácia elvét ténylegesen cserbenhagyó a józsefvárosi választókat gyermekként kezelő MSZP mintegy 4000 szavazattal (2010-ben ennyien szavaztak polgármesterjelöltjére a most is hangadó Komássy Ákosra) maradt távol. Ez a potenciális 4000 szavazat egy 22%-os részvételre lett volna elegendő (ami még mindig azt jelentette volna, hogy érvénytelen a szavazás) és ha azt vesszük, hogy a 4000 mszp szavazó "csak" 75 %-a hallgat pártjára, akkor a nemek aránya 14% helyett 33% lett volna. Persze a valóságban nincs "ha", meg "lett volna", az eszmefuttatás azt a célt szolgálja, hogy tudatosítsuk, hogy milyen ziccert hagyott ki az mszp és legfőképp szavazói és bár senki nem tudott saját táboránál több embert meggyőzni, sőt még kevesebbet de ennek ellenére véleményem szerint a kerületi mszp jött ki a legrosszabbul (természetesen az érintettek mellett) ebből a népszavazásból.


                                                                                                                                           forrás: 8ker blog


A népszavazás valódi hozadékai politikai jellegűek, melyek természetesen szolgálják a tudatosulási folyamatunkat: hiszen láthattuk, hogy a Jobbik még mindig számít az elnyomottak egy részére (főleg a nem cigányokra) és ezért csendben, az egykori MIÉP-es, jelenleg FIDESZ-es polgármester árnyékában meghúzódva, amúgy véresszájú soviniszta közszereplőit tudatosan visszafogva lavírozott az előítéletes és kirekesztő középosztály és az apátiába süllyedt elnyomottak között. Míg az MSZP, tőle már-már megszokott módon igazán nem mert se Á-t, sem B-t mondani, az pedig megbocsáthatatlan tőle, hogy a népszavazás, mint intézmény ellen kampányoljon, még ha olyan manipulatív kérdések is vannak, mint most. Hiszen a szavazópolgárokat aligha nézhetjük zöldfülű kamaszgyerekeknek, akik ne látnának át a szitán. Ebben a pártfegyelem és a 20 évnyi szocializáció is mellettük volt, melynek következménye, hogy a magyar választópolgárok saját(nak hitt) meggyőződése a pártok által vallott nézetek mentén preferálódik. Mindenestre a rendszavazás óta tudjuk, a magát baloldalinak valló párt, hogyan is áll valójában a demokráciával és az állampolgárokkal.
A többiek pedig, köztük mi is, ha civilként nyertünk is, de szakmailag veszítettünk.*
Persze ez a háború még koránt sem dőlt el.
A következő felvonás feltehetőleg az ezt a posztot is elkövető "kukázásra buzdító" s így az izgatás bűntette cselekményt elkövető (a vád szerint); bírósági tárgyalása lesz. 
Ahol cseppet sem az igazságért: szakember és emberség kontra törvényesség és zéró tolerancia csap össze.


Győri Péter értékelése
8ker blog cikke
A Szeptember 25. Civil Össszefogás értékelése
Komássy Ákos értékelése
Az LMP értékelése
A polgármester értékelése
A kerületi Jobbik álláspontja
*szigorúan a radikális szociális munka szakmaiságát tekintve