Karácsony alkalmából

Andersen ma is fájóan aktuális meséjét küldöm olvasóimnak:

Jobbszélről nézve, minden szélsőbaloldalinak tűnik

(válasz* a „kocsismátéi” hajléktalanpolitikákra) 

Máté!

A hercehurca nem azért van, mert kimondtad: „a hajléktalanellátás megbukott”. Dehogy.

Azért van, mert elkezdtél erőből, hozzá nem értő „büntetőjogászi” módon, figyelmeztetni, tiltani, pénzbüntetéssel reszocializálni, majd végül elzárásra ítélni azokat, akik nem törnének meg ezen előbbi intézkedések ellenére sem.

Természetesen mivel sokfélét és sokféleképp böfögsz, így alkalomadtán meglepően bele is trafálsz dolgokba, azonban ezek negyednyi-, maximum féligazságok maradnak.

Igazad van abban, hogy a normatíva (állami támogatás) lehívása miatt, - ami nem mellesleg, nem fedezi a költségeket (legjobb esetben is azoknak 60%-át), épp ezért van a „túlpapírozás” - annyira maguk az ellátók sem érdekeltek a pontos számok meghatározásában.

Abban is igazad van, hogy nem szabad alternatíva nélkül az utcán hagyni az embereket. 

Azonban épp ez, vagyis a valódi alternatívák megteremtése nem sikerült 20 év alatt, az alacsony (csak „tűzoltásra szánt) finanszírozás miatt, hiszen az életmentés mindig fontosabb volt, mint a prevenció ill. az, hogy ne termeljük újra ezt a nyomort, a konzerválásról már nem is beszélve. Így a mai szociálpolitikánk és benne a hajléktalanellátás is, inkább nyomorban, de életben tartja az elnyomottakat, mintsem segítené felszámolni mindennapi embertelen létüket.

Településekről és közösségek felelősségéről beszélsz. Közben elhallgatod az állam felelősségét. Tömeges, az egész társadalmat és nem csak településeket és helyi-saját közösségeket érintő problémáról: a lakástalanokról beszélsz. Mert bármely hitbuzgó atya, vagy hagyományos szociális munkás állításával ellentétben a hajléktalanság problémája az olcsó rezsijű bérlakás hálózat hiányával magyarázható és azzal, hogy Magyarország, a magyarországi állam nem tartja állampolgárai számára szükség- és törvényszerűnek azt, hogy lakásban, emberi körülmények között éljenek.

Hazudsz, amikor azt mondod, hogy az anyagi források megvoltak. Fenét!

A „számolatlan pénz”, - melyet emlegetsz - olykor a szociális munkát végzők bérére épp elegendő (ami ugyancsak nem zárójelet érdemlően méltatlanul alacsony), miközben magára a tárgyi eszközökre már nem. Így ez feloldhatatlan szakmai nehézséget okoz a szociális munkásoknak, akik elsősorban olyan emberekkel kerülnek kapcsolatba, akiknek elsődleges (biológiai) szükségleteik nincsenek biztosítva és ezek kielégítése nélkül aligha lehet elkezdeni bármiféle érdemleges szociális munkát, ami elsősorban képességfejlesztő és elnyomásellenes (empowerment) tevékenység.

A „vissza a feladónak**” ill. a „ki hol vált hajléktalanná” (valamint „a cigányokat vissza Borsodba”**) megközelítéseddel, azonban nagyon mellényúltál. Hiszen a nagyvárosokban fedél nélkül élő (vagy a hajléktalanellátásban megjelenő) emberek nagy része épp a hajléktalanság veszélye elől menekül nagyvárosokba. Mert ezekben a városokban nem csak a munkakínálati lehetőségek többek, hanem maguk a munkakörülmények is „nyugateurópaian” jobbak, az itt megszerezhető és kiépíthető kapcsolati hálóról már nem is beszélve, mely az egyre inkább elöregedő korosztályú kisvárosokban és „istenháta” mögötti gazdasági válságövezetekben aligha lehetséges.

A Te megoldásod nem más, mint az emberek megfosztása, annak lehetőségétől, hogy önmaguk fenntartói legyenek és ne szoruljanak segélyekre.

Te visszaűznéd őket a putrijaikba, a semmit nem érő Cs lakásaikba, az infrastruktúra nélküli reménytelenségbe. Így valóban konzerválva „nincs jövőm” állapotukat. Ezek az emberek ahonnét elmenekültek csak ott épp nem hajléktalanok, hiszen a hajléktalanság fenyegetése elől menekültek el, Te oda, ebbe a sorsba űznéd vissza őket.

Az új „remények nélküli” hajléktalangyártás itt kezdődik és Te kezded el, melyet előbb-utóbb éhséglázadások követnek, „jobb” esetben „csak” megugrik a településszintű bűncselekmények száma.

Elvárod a települések és társulásokba kényszerített járások felelősségét, miközben az állam felelősségét nem kéred számon, egy olyan alapvetően az állam abszurd és torz rendszerszervezési problémájából fakadó újra és újra termelődő nyomorral kapcsolatban, melyre csak kormányzati, de minimum regionális szinten kell összehangolt egymásra épülő intézkedéseket hozni.

Helyi szintre tolsz egy rendszerszintű problémát. Minél távolabb a vízfejtől, a hatalomtól, a döntésektől, a befolyástól, az érdekérvényesítéstől, egyszóval az esélyektől. Azoktól az esélyektől, melyek valóban képesek lennének ezt az embertelen létet eredményező, minden ember méltóságát és emberségéhez fűződő jogát sértő és megalázó állapotot, a lakástalanságot felszámolni.

A Te alternatíváid a „vissza ahonnét jöttél” és az „utca helyett börtön”.

Bár kommunikációd XXI. századi, azonban azt a régmúlt időszakot idézi, melyben a városvezető kiskirályok az általuk potenciális felforgató elemeknek tartott csavargókat és alkalmi munkából élőket röghöz igyekszenek kötni, hogy ne lepjék el „királyságukat”, hiszen megzavarják a nyugalom, a rend és a társadalmi béke amúgy is vékony és könnyen sebezhető mázát. Érdemes és érdemtelen szegényeket különböztetsz meg és mindezt nem csak magatartásbéli szokások, hanem földrajzi származás mentén. A józsefvárosiakról gondoskodsz de az angyalföldieket vagy terézvárosiakat, bepakolod zárkákba, ahol hónapokig lehetnek majd más fogvatartottak csicskái.  

„A rendszer (hajléktalanellátó) teljes átalakítására kell törekednünk” – mondod.

A rendszer teljes megszüntetésére kell törekednünk – mondjuk mi.

Szellemi elődeiddel (Tarlós, Pintér) utca helyett „emberi körülményeket” vizionálsz, miközben több száz fős hajléktalanszállókat adtok át, megspékelve rendőri felügyelettel. Nem kell napokat eltölteni még csak száz fős szállókon sem, elég egy 40 fős fapadon, hogy rájöjjön az ember, amikor 20-an melletted egy légtérben horkolnak és nem telik el egy óra úgy, hogy valaki ne kelne fel az ágyából WC-re, vagy elszívni egy dekket, aligha beszélhetünk a társadalomba visszavezető eljárásról. Mindeközben elég csak egyetlen orbáncos vagy fekélyes lábszár szagának keveredése a melletted fekvő bár lefürdött, de tiszta ruha hiányában ugyanabban a hugyos elhordott ruhában háló ember bűzével, s máris biztosítva egész éjszakára a menedékhelyen terjengő egyszerre orrcsavaró és könnyfakasztó szag, és mindjárt elfelejtődik a nyugodt pihenés esélye az emberi körülményekről nem is beszélve.

A polkommunikációs trükkökről

Máté hiába erőlködsz (és erőlködik a háttérben Lázár Jani), egyre nyilvánvalóbb mindenki számára; nem szakmai a vita, hanem világnézeti, ahol az önrendelkezés kontra kényszerrel való segítés értékei csapnak össze. Ahol Te arról papolsz, hogy igenis joga van a rendpárti politikusoknak úgy megmenteni más emberek életét, hogy börtönbe zárja őket, míg mi azt valljuk, hogy „csak azon lehet valójában segíteni, akik maguk is elkötelezték magukat a változ/tat/ás mellett”, mely elkötelezési folyamat maga a szociális munka.

És ha kíváncsi vagy a mi megoldási javaslatainkra akkor:

A „szélsőbaloldali felfogás” nem egyéb, mint valódi lehetőség és esély adás:

olcsó rezsijű bérlakás hálózat kiépítésével és állampolgári bér (nemzeti osztalék) juttatásával, mely utóbbi alapvető eleme egy új és a valódi, változtatások mellett elkötelezett szociálpolitikai gondolkodás paradigmaváltásának.

Végül pedig álljon itt Hillary Clinton és Barack Obama mesterének mondata, melyet Máté Neked is ajánlunk figyelmedbe, Orwell: Csavargóként Párizsban, Londonban c. műve mellett:   

„Megtanulni tisztelni mások emberi méltóságát azt jelenti, hogy nem fosztjuk meg őket attól az elemi joguktól, hogy érdemben részt vegyenek saját problémáik megoldásában.” (Saul Alinsky)

* „Szakítunk a szélsőbalos felfogással” című  interjúra

** szakemberek kifejezései